Fogszabályozás gyerekkorban:
2-4 éves korban:
Jellemző problémák amikkel ebben az életkorban jelentkeznek a szülők, a cumizás és az ujjszopás. Szerencsés ha a lehető legkorábban le tudjuk szoktatni a babákat, kisgyermekeket a cumizásról. legkorábbi időpont általában a 4 éves kor amikor már tudunk készüléket adni, amit jó eséllyel el is fogadnak a gyerekek. Leghatékonyabban akkor működik a leszoktatás ha pl. cumizás esetén a cumit becseréljük egy “nagyfiús”/“nagylányos” cumira.
Eszköze: myofunkcionális tréner
4-6 éves korban:
Óvodás életkorban a szájlégzés,horkolás, szűk felső állcsont vezető panaszok. Gyakran fül-orr-gégész kollégával együttműködve vizsgáljuk a gyerekeket. A tünetek közül a résesség mentes tejfogazat jellemzően nem zavarja a szülőket, sőt kifejezetten szépnek látják a gyöngysor szerű szorosan egymás mellett álló tejfogakat, ami viszont már egy intő jel lehet, hiszen ezeknek a fogaknak a helyére egy jóval szélesebb maradó fognak kell majd előtörni.
A rés az alsó felső metszőfogak között, kikandikáló nyelv, harapási nehézségek, csúnya, csámcsogó evés, hangképzési zavarok már a szülőket is kifejezetten zavaró tünetek, amiknek hátterében szintén funkcionális probléma van. Célunk a felső állcsonton fogív fejlesztés, funkcionális korrekció, zárt ajaktartás, stabil nyugalmi nyelvpozíció, stabil orrlégzés kialakítása.
Eszközök: Myofunkcionális tréner, funkcionális logopédiai tréning, helyfenntartó lemezek, egyszerű rögzített készülékek.
6-8 éves korban:
Kisiskolás korban szülőknek is feltűnik már a helyhiány. Gyakran a frontfogak területén jelentkező kusza, torlódott fogazat. Feladatunk ilyenkor a helyteremtés.
Eszköze: Kombinált készülékek, tágító készülékek, harapásemelés
8-12 éves korban:
Pubertás korban a gyerekek intenzív növekedését az állcsontok területén is ki tudjuk használni. Jól időzített, lelkiismeretesen hordott kivehető készülékekkel stabil alapot tudunk teremteni a rögzített készülékes kezeléshez, illetve némelykor el is tudjuk kerülni a további fogszabályozás szükségességét.
12-18 éves korban:
Maradó fogazatban markáns eltérésekkel érkeznek sokszor a gyerekek. Nem ritka, hogy általános egészségi állapotot is érintő panaszokkal jelentkeznek, Alvásproblémák, tanulási nehézségek, rendellenes testtartás mind kísérő tünete lehet egy egy torlódott fogazatnak. Ilyenkor a fogívek fejlesztése, arc asszimmetria megoldása kulcsfontosságú. Vezető igény a mihamarabbi esztétikus mosoly kialakítása. Jellemzően rögzített készülékeket vagy láthatatlan sínes fogszabályozást javaslunk ebben az életkorban.