FOGSZUVASODÁS – MIÉRT FÁJ A FOGAM? (FOGFÁJÁS TITKA)

A FOGSZUVASODÁS MEGELŐZHETŐ?!

Fogszuvasodás

Fogszuvasodás

A fogszuvasodás népbetegség, amely minden korosztályt érint. A fiatalkorban keletkezett lyukas fogak az idők során egyre több gondot okoznak, gyökérkezelést, porcelán vagy kivehető fogsor viselését teszik szükségessé. Pedig egy kis odafigyeléssel le lehetne csökkenteni a fogorvosi kezelések számát.

HOGYAN ROMLIK EL A FOG?

Fogszuvasodás (caries) folyamata

Fogszuvasodás (caries) folyamata

A fogszuvasodás (caries, „szuvasodás”) egy krónikus folyamat, ami fogak zománc- és dentinköpenyének roncsolódásával jár a fogfelszínről a fogbél felé haladva. A szájban a fogszuvasodás kialakulásához először is baktériumok szükségesek, melyek mindenki szájában jelen vannak. Ezek a lepedékben lévő szénhidrátokat lebontva savakat képeznek, így csökken a száj pH értéke. Ez eleinte egy visszafordítható folyamat, majd idővel visszafordíthatatlanná válik. A savas pH-n a fogzománc elkezd károsodni, ekkor keletkezik a fogban az úgynevezett „lyuk” (fogszuvasodás). Ilyenkor már fogorvosi beavatkozásra van szükség, máskülönben a szuvasodás tovább haladva elérve a fogbélkamrát először csak érzékenységet (hideg, meleg, sós, édes) majd elérve a fogbélkamrát folyamatos, lüktető fájdalmat okoz.

Fogszuvasodás kialakulása őrlőfogban

Fogszuvasodás kialakulása őrlőfogban

Sok Páciens sajnos csak a fogszuvasodás ezen stádiumában jelentkezik. Ez esetben azonban már sokszor nem elég a szuvas részek eltávolítása és a fog esztétikus töméssel való ellátása. Amennyiben a fogszuvasodás már elérte a fogbélkamrát a fogat gyökérkezelni kell („kiidegelés”, gyulladt fogbél eltávolítása), máskülönben a baktériumokszámára az szabad út a gyökércsúcson át a csontba, ami a panaszok (lüktető fájdalom) tovább erősödésével jár.

Ha pedig a fog nem kerül egyáltalán ellátásra később elhal, majd betályogosodhat (gennyzacskó a gyökércsúcson) vagy akár magas lázzal és arcdagadással járó gennyes csonthártyagyulladás is kialakulhat. Nem utolsó sorban pedig a foganyagveszeteség miatt sok esetben a fog már csak fogászati betéttel, porcelánkorona vagy hídpótlással állítható helyre.

Legrosszabb esetben a fog a túlzott ásványi anyag veszteség miatt akár puhább ételek evésekor is összeroppanhat, ilyenkor pedig a letört fogat el kell távolítani a későbbi gócproblémák megelőzése végett. A fentiek értelmében tehát fájó fog esetén keresse fel fogorvosi rendelőnket. Rendelési időn kívül forduljon hozzánk bizalommal a fogászati ügyeletünkön is.

HOGYAN TUDOK A FOGSZUVASODÁS ELLEN VÉDEKEZNI?

  • rendszeres fogorvosi kontroll (kisebb szuvasodások akár érzéstelenítő nélküli ellátása)
  • megfelelő szájhigiénia (fluoridos fogkrém, szájvíz és fogselyem használata)
  • a rágófelszínen lévő mély, lepedék megtapadására hajlamosító barázdák lezárása (barázdazárás)
  • rendszeres fogkőeltávolítás
  • félévenkénti fluoridos ecsetelés
  • elálló szélű, régi fogtömések és koronák cseréje (hiszen ezek nagyban segítik a lepedék megtapadását)

MÁS FOGFÁJDALMAK (FOGNYAKI KOPÁS, BÖLCSESSÉGFOGAK, FOGÍNY ÉS FOGÁGYBETEGSÉG)

Előfordulhat az is, hogy nem a szuvas fog a fogfájás okozója, hanem a fognyak kopása. Ilyenkor a hőingerek és az ozmotikus ingerek (sós, édes) közvetlenül vezetődnek a fogbélkamra felé a denticsatornákon keresztül. Ennek a leggyakoribb oka az erős és helytelen irányú fogmosási technika. Tanuljuk meg a helyes fogmosási eljárást, és ha a fájdalom nem szűnik meg, forduljon fogorvosainkhoz, mert az ilyen fogat is töméssel kell ellátni.

Fognyaki érzékenységet okoz továbbá a felhalmozódott fogkő okozta fogíny visszahúzódás is. Gyakran fordulnak szájsebészetünkhöz az éppen kibújni készülő vagy a beékelődött bölcsességfog koronája körüli gennyes, heves fájdalommal járó gyulladással. Ilyenkor a bölcsességfog koronája és az íny közötti mély, kitisztíthatatlan tasakban megbúvó baktériumok elszaporodása okozza a lüktető fogfájdalmat.

Ez esetben a fog koronája körüli mély tasakot többször átöblítjük fertőtlenítő oldattal, illetve gyors gyógyulás reményében fertőtlenítős csíkot helyezünk bele. Majd a panaszok megszűnte után a bölcsességfogra boltosuló ínyrészletet elektrokauterizáljuk (elektromos kés) vagy pedig a beékelődött bölcsességfogat szájsebészeti úton eltávolítjuk.

A fogszuvasodás mellett a másik leggyakoribb fájdalommal járó probléma a szintén népbetegségnek számító fogkő okozta fogíny- és fogágygyulladás illetve fogágytályog. Ilyenkor mielőbb fogorvoshoz kell fordulni és a fogfájás kiindulópontjául szolgáló fogköveket el kell távolíttatni.